A Húsvét-sziget őslakói, a rapanuik egy erdőkben gazdag, virágzó szigetet tudhattak magukénak. Kezdetben a lakosok legfőbb elfoglaltsága a halászat volt, gazdaságuk hamar fellendült, a Csendes-óceán uraivá váltak. Később a nép elkezdte hasznosítani az óriási erdőségek fáit, azokat kivágva és faszénként exportálva. A lecsupaszított felszínen mezőgazdasági termelést terveztek, azonban a kötetlen talaj hamar erodálódni kezdett. Egy ördögi kör vette kezdetét, ugyanis s mezőgazdasági cikkeket így importálniuk kellett, amiért természetesen fizettek. A vagyonuk legnagyobb részét akkorra már a faszén exportálásából nyerték, így a több vagyon érdekében egyre nagyobb területeket csupaszítottak le. Egyre több földfelület kezdett használhatatlanná válni az erodálás miatt, valamint halászati tevékenységük végzését is megakadályozta ez a folyamat, mert lassan kezdett elfogyni a fa, amiből új hajókat építhettek volna. Rövid időn belül az egész sziget erdőségeit megsemmisítették, s a rapanuik az üres szigetükön maradtak halászat, kereskedelem és föld nélkül. Könnyű kitalálni, hogy az őslakosok kisvártatva szinte teljesen kihaltak.
Ez a történet mintegy intésként, figyelmeztetésként vésődött fel a Földre, amelyet megfogadunk, vagy elfelejtünk. Innentől rajtunk múlik.
